Magyarországi Szamaritánusok Budapesti Szociális Egyesülete

A Magyarországi Szamaritánusok Budapesti Szociális Egyesülete, mint közhasznú egyesület az alapszabályában foglalt fő feladatai megvalósításához, ezen belül pedig a működési területét érintő lakosság körében a szociális rászorultságban élők támogatását tartja szem előtt.

Konkrét célként megjelölve a Szamaritánus tagszervezetek, tagok és pártoló tagok, Nagycsaládosok, egészségügyi dolgozók, részére az általunk szervezett szociális üdültetések körülményeinek korszerűsítését.

A célcsoport kiválasztásánál azt vettük figyelembe, hogy az üdülések során a legtöbb hasonló adottságú és a célcsoport által elérhető üdülőhelyen 2, maximum 3 gyermek fogadására vannak felkészülve. Az ennél nagyobb családok számára komoly gondot és nehézséget jelent a gyerekekkel való nyaralás megszervezése és kivitelezése.

A második célcsoport az iskolások, középiskolások életmód táborozásaira anyagi nehézségek miatt nem, vagy csak szülői erőfeszítések árán jelentkező gyerekek.

Egy olasz kisváros négycsillagos kempingjének vezetésével több éves jó kapcsolatunk révén, igen előnyös helyfoglalási árakon tudunk május közepétől szeptember közepéig 17 lakókocsiban, összesen 1200-1250 személy részére elhelyezést biztosítani. A lakókocsik teljesen felszereltek(csak ágyhuzatot kell vinni), elő-sátorral, közvetlenül a tenger partján. Igen kulturált körülmények között tölthetik a résztvevők itt a szabadidejüket.

Többek elmondása szerint a Magyarországi Szamaritánusok Budapesti Szociális Egyesületének támogatása és munkája nélkül nem engedhették volna meg maguknak, hogy ebben a Campingben nyaraljanak.

Kérjük adója 1 %-ával támogassa szociális tevékenységünket!

Úgy gondoljuk, hogy ez egy szép cél, érdemes sokat dolgozni érte, még akkor is, ha ez jelentős anyagi erőt igényel egyesületünktől és reméljük, hogy az Önök támogatására is érdemes. Ha úgy gondolja, hogy személyi jövedelemadója 1%-t nekünk adja, úgy kérjük az alábbi adatokat írja a felajánláshoz:

Magyarországi Szamaritánusok Budapesti Szociális Egyesülete

Adószámunk: 18229439-1-43

Adó 1% nyilatkozat letöltése (DOC formátum)

5% kedvezmény Amennyiben április 30-ig befizeti a teljes részvételi díjat Read More
Árak 2019 Tekintse meg a teljes 2019-es idényre érvényes árainkat! Read More
Leírás Ismerje meg a kempinget és a lakókocsikat! Read More